|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bohusné Szögyény Antónia 2005. október 6.A már hagyományossá vált Nyílt történelemóra rendezvény keretében idén hatodszor Arad város VI. osztályosai végigjárták azokat a tájakat, ahol 1849. augusztusának szomorú eseményei zajlottak, s amelyek az október 6-i végkifejlethez vezettek. A világosi Bohus-kastélyt – ma Slavici Múzeum – övező parkban a ház egykori úrnője, Bohusné Szögyény Antónia szobrának megtekintése után indultak a világosi vár romjai felé. Innen a szőllősi malomhoz mentek, ahol Farkas Réka tanárnő beszélt a 33 ezer fős honvédsereg fegyverletételéről. Két kerületi iskola – diákhiány miatt – idén nem képviseltette magát. /Homolka Ervin: Nyílt történelemóra – hatodszor. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./2013. március 7.Előadás a kezdetektől napjainkig terjedő időkről120 éves az aradi ereklyemúzeum Kedden délután estébe nyúló előadást tartott Puskel Péter helytörténész az aradi ereklyemúzeum létrejöttének 120. évfordulója kapcsán. Szokatlan helyszínen, a Kultúrpalota egyik – a szimfonikus zenekar által próbateremnek használt – helységében, arra számítva, hogy az előadás után alkalom nyílik a történelmi múzeum meglátogatására. Erre azonban az idő elhúzódása miatt már nem kerülhetett sor. Az előadás ismertetése előtt engedtessék meg, hogy elmondjak egy személyes élményt. 1990 tavaszán, pár hónappal a romániai fordulat után egy magyarországi (akkoriban az egyik legjelentősebbnek számító lapnál dolgozó) újságíró kereste fel az országot, s első állomása Arad volt. Alulírottnak jutott kísérésének feladata (több nyelvet beszélt, de a románt nem), és sikerült kieszközölni, hogy beengedjenek az aradi múzeum 1848-as relikviákat tartalmazó raktárába. (A kiállításon akkoriban már szinte semmi sem volt kitéve az ereklyékből). Az újságíró kolléga szinte extázisba esett a sok száz (vagy több ezer?) tárgy láttán, élményeit természetesen meg is írta. Hogy cikkeinek mekkora hatása volt a magyar közvéleményre, nem tudom, tény azonban, hogy ezek után került sor az aradi múzeum relikviagyűjteményének első külföldi kiállítására, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. De vissza az aradi előadásra. Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke bevezetőjében arról szólt, hogy a március 15. előtti periódus rendezvény-zsúfoltsága miatt csak március 5-én lehetett időpontot találni az előadás megtartására, ugyanis a tulajdonképpeni 120 éves évforduló március 15-re esik: 1893-ban ezen a napon avatták fel (a köztudatban úgy él: a színház második emeletén) az ereklyegyűjteményt. Puskel Péter első mondataiban arról beszélt, hogy az idei esztendő nagyon gazdag évfordulókban – száz éves lesz, például, októberben a Kultúrpalota, ahova felavatása után az ereklyemúzeum költözött; áprilisban van Gárdonyi Géza, a magyar irodalom egyik nagyja születésének 150. évfordulója – személye azért is érdekes számunkra, mert rövid ideig Aradon újságíróskodott, nagyapja az aradi várbörtönben raboskodott 1848 után, és 1916-ban felkérték a Kultúrpalota igazgatói székének elfoglalására (nem fogadta el). Aztán tisztázta: az ereklyegyűjteményt nem az akkoriban még újnak számító színház, hanem a mellette lévő két bérház egyikének második emeletén nyitották meg 2000-nél több ereklyével. A város, az egész régió, de az ország számára is hatalmas eseménynek számított az ereklyegyűjtemény – tulajdonképpen az első aradi múzeum – megnyitása, hisz először kerültek nyilvánosságra, bemutatásra az 1848-hoz fűződő tárgyak, dokumentumok. Jó ideig ugyanis, a forradalom és szabadságharc 1849-es bukását követő időkben súlyos büntetés járt volna az ilyen relikviákat őrzőknek, tehát legfeljebb szűk és megbízható baráti körben tudhattak róluk. A megnyitás utáni években az eleinte minden tudományos osztályozási szempontot nélkülöző gyűjtemény egyre gyarapodott, és 1913-ig, amikor a Kultúrpalota átadásával méltó helyre került, olyan gyűjteménnyé nőtte ki magát, amellyel legfeljebb a budapesti Nemzeti Múzeum vetekedhet. De hogyan alakult ki egyáltalán egy ereklyemúzeum létrehozásának gondolata? Az előadó hangsúlyozta: nem tudjuk ma sem egyértelműen egy névhez, egy emberhez kötni az ötletet. Megemlítette Szabados János aradi újságírót (később Szeged alpolgármestereként számos jelentős megvalósítás fűződik nevéhez), aki egy versében arról írt: a Fennvaló megbünteti a szabadságharcot eltiprókat. A helytörténész véleménye szerint ezzel csiholta ki – Tiszti (Reiner) Lajossal együtt (unokaöccse Európa-hírű karmester lett) – azt a szikrát, amelyből aztán a gyűjtési ötlet megszületett. A jóformán ki sem alakult ötletet felkarolták a korabeli „civilszervezetek”, a Kölcsey Egyesület, a Honvéd Egylet, az Asztalos Sándor Társaság stb. – a kovász a Kölcsey Egyesület volt –, és megindult a gyűjtőmunka, és nem csak Aradon. Kolozsváron például egy aradi származású arisztokrata, Aradon Márki Sándor történész, Jancsó Benedek stb. állt az ügy mellé, és számos, ma már kevésbé ismert személyiség. Zichy Mihály, a kor híres festője, aki inkább Oroszországban élt, két rézkarcot küldött az ügy érdekében (sokszorosításukból jelentős összeg folyt be), Ruttkayné Kossuth Lujza a kormányzó számos emléktárgyát juttatta el Aradra, Damjanichné Csernovics Emília kezdetben húsznál több személyes tárgyat adományozott a gyűjtemény számára (néhányat megőrzött, becses személyes emlékként, ezek halála után kerültek a gyűjteménybe). Az adományozók közt volt Bohus János (hatalmas birtokok tulajdonosa Világos, Zimánd környékén, aki 1848-ban az elsők között, még a törvény megszavazása előtt szabadította fel jobbágyait, a forradalom idején főispánja volt Aradnak), Bohusné Szögyény Antónia (aki a forradalom idején adományokat gyűjtött az elesett honvédok családjának, 1849-ben pedig feljegyezte német nyelvű naplójában a világosi kastélyukban a fegyverletételről folyó tárgyalásokkal kapcsolatos eseményeket – naplóját Márki Sándor találta meg és tette közzé). Kevésbé ismert név az utókor számára Lévay Henrik, a dúsgazdag, Pesten élő arisztokrata, az első állami biztosító megalapítója, aki egyrészt 200 arannyal belépett az ereklyegyűjtő egyesületbe, de talán ennél is fontosabb: a Monarchia területén mindenütt jelenlévő ügynökeit emléktárgyak felkutatásával és gyűjtésével bízta meg. A gyűjtemény kialakulása természetesen sok-sok, ma már kevéssé ismert „kisember” névjegyét is magán viseli. Puskel Péter többükről megemlékezett. Krisztyóri János pékmesterről, az aradi iparkamara első elnökéről, Somogyi József honvéd őrnagyról (eredetileg halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték – szabadulása után Garibaldi seregében harcolt, a fogsága alatt faragott sakk-készlete révén is tartjuk számon), Dömötör Bertalan mérnökről (értékes, Kossuth által a turini száműzetésben aláírt okmányt talált a családi levéltárban), Gulya Sándorról, a katolikus gimnázium tanáráról, aki a Nemzeti dal egy 1848. március 15-én nyomtatott példányát juttatta el a gyűjteménybe, Sárossy Gyuláról, az eredetileg halálra ítélt Galsai Kovács Ernőről (elsőként rajzolta le az 1849-es aradi várat és foglyait, naplója később meg is jelent), Kossuth Lajos háziorvosáról, aki a múzeumi gyűjteménynek korbácsot adományozott stb. Az előadó ezt követően néhány statisztikai adatot ismertetett, amelyek szerint a végül is 17 ezer körüli tárgyból, dokumentumből álló ereklyegyűjteményt 1909-ben 5500-an, 1930-ban (amikor már csak március–október között, heti négy napon volt megtekinthető) 2100-an látogatták, 1942–43-ban, a háborús években szinte csak diákok keresték fel. Az aradi ereklyemúzeumot a történelen viharai közepette sokszor átszervezték (az újabb időkben 1954-ben, ’60-ban, ’64-ben, majd az 1970-es évek közepén), míg végül alig emlékeztet az eredetire. Előadásának végén Puskel Péter néhány, az 1848–49-es forradalommal kapcsolatos legendákban élő tévhitet cáfolt (például a sörrel való koccintás tilalma, Haynau 1850-es londoni megseprűzése – a seprűnyél egy darabja „ereklyeként” szerepel stb.), majd számos, a vértanúkhoz és a vár foglyaihoz kötődő tárgyat, dokumentumot mutatott be vetített képeken. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad), 2017. október 14.Tóth Árpád Irodalmi KörNők a magyar szabadságharcban Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör október 10-én, kedden délután tartotta soros munkaülését a Megyei Könyvtár Concordia Termében. Bevezetésképpen a kör elnöke Huszka Jenő és Szilágyi László Arad felöl c. szerzeményét énekelte el a magyar szabadságharc emlékére, majd Vajda Sándor, az orvostudományok doktora ismertette Nők, akik hazájuk iránti hűségüket 1848–49-ben tettekkel is bizonyították c. élvezetes, érdekfeszítő tanulmányát. Az előadó mindenekelőtt kiemelte a nők fontos szerepét, hisz rájuk maradt a sok ápolásra szoruló öreg, gyerek, a gazdaság, a viszonylag békés hétköznapok megteremtése. Míg a férfiak politizáltak, harcoltak, szükség volt arra, hogy valaki otthon maradjon. A márciusi forradalom új utakat nyitott a nők előtt. A krónikák olyan honleányokról tudnak, akik már jóval korábban is segítettek a férfiaknak a törökök, majd a Habsburgok elleni küzdelemben (Rozgonyi Cicelle, Zrínyi Ilona, Dobó Katica, Cecey Éva, Kanizsai Dorottya). Mégis a 48-as forradalom volt az, ahol a csatatéren is kipróbálhatta adottságait néhány nő. A hallgatóság megismerhette Pfiffner Paulina életét, aki férfiruhában jelentkezik az erdélyi hadseregbe és harcol Bem tábornok vezetése alatt. 1849-ben a szebeni kórházban ápolják, majd Galíciába toloncolják, visszatér Erdélybe, Pécskán dolgozik, Medgyesre menekül, majd Gyulára hozzák. 1853-ban szíven lőtte magát. Lebstück Mária Zágrábban született gazdag családban. A bécsi forradalom leverése után a jeges Rábán átkelve Győrben jelentkezik a honvédeknál, onnan Pestre kerül. A kápolnai csatában megsebesült, hősiességéért hadnaggyá léptetik elő. A fegyverletétel után hat hónapig az aradi várban raboskodott, katonai őrizet alatt szülte fiát. Alakját Huszka Jenő és Szilágyi László örökítette meg a Mária főhadnagy c. operettben. A hírszerzés terén kiemelkedik Bányai Júlia és Sorsich Júlia, de megtudhattuk, hogy a hölgyek külföldön is értékes szolgálatot tettek. (Beck Vilma). Kimagasló szerepet vállalt Kossuth Zsuzsanna, ő szervezte meg a Fejér megyei honi védegyletet, megszervezte az önkéntes ápolónői szolgálatot. Kossuth 1849. április 16-án kinevezte az összes tábori korházak főápolónőjévé. Gróf Teleki Blanka felvállalta a nők nevelését, 1846-ban magyar tannyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten. Önkéntes ápolónőnek jelentkezett, majd a szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Leövey Klára a bujdosó honvédek megsegítésében is segítője volt Teleki Blankának. Miután a börtönből szabadult, Erdélyben nevelő. Ő indítja el a Máramarossziget c. folyóiratot. 1897. április 8-án egy omnibusz elgázolja. A szabadságharc kiemelkedő egyénisége Bohusné Szögyény Antónia. A világosi kastélyban tábori kórházat hozott létre. Gazdag jótékonysági tevékenységet fejt ki, óvodát szervez, bölcsődét nyit a rászorulóknak, iskolát szervez a vakoknak. A helybeli lakosság emlékére szobrot emelt. A vetítéssel egybekötött előadás után Kleits Zoltán olvasta fel Hetedhét hazugságc. versét, mely kapcsolódott a forradalom eszméjéhez, majd Bátkai Sándor ismertette Gárdonyi Géza Írás a Bibliában c. költeményét. Az est agapéval és beszélgetéssel zárult. Regéczy Szabina Perle / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
